Céklakrém (vagy mártogatós)
Hozzávalók:
cékla
(közepes)
torma
(legjobb az előre elkészített házi torma, melynél a tormát lereszeljük, majd
citromos, egészköménymagos, sós lében eltesszük. A hűtőben elég sokáig eláll.
Citrom helyett használható 5%-os bolti almaecet is, aki úgy jobban szereti. Az
ízén sokat lendít egy csöppnyi méz/cukor is (természetesen inkább méz)). Ha
nincs házi, akkor jó a bolti asztali torma is, de inkább a natúr és nem a
tejszínes változat.
egész
és őrölt köménymag
valamilyen
hidegen sajtolt olaj
1 evőkanál citromlé
só
(Himalájasó)
frissen
őrölt bors
Elkészítés:
A céklát megfőzzük,
meghámozzuk, majd feldaraboljuk. Adunk hozzá ízlés szerint sót, borsot, 1
evőkanálnyi reszelt (ízesített, házi) tormát, 1 kávéskanálnyi egész
köménymagot, egy csipet őrölt köményt, 2-3 evőkanál valamilyen hidegen sajtolt olajat és egy evőkanál citromlevet. Öntünk rá annyi kicsi
vizet, hogy jól turmixolható legyen és vagy
turmixgéppel vagy botmixerrel pépesítjük. Akkor jó az
állaga, ha kenyérre kenve nem folyik le. Fogyasztás előtt hűvös helyen néhány
órát pihentetjük, hogy összeérjenek az ízek.