Fokhagymás füstölt padlizsán-pástétom

 

Hozzávalók:

 

2 db közepes padlizsán

4-5 gerezd fokhagyma

5-6 szál petrezselyemzöld

póréhagyma (egy kb. 10 cm-es darab)

ízlés szerint valamilyen hidegen sajtolt olaj (kb. fél dl, vagyis 5-6 evőkanál)

1 evőkanál citromlé

(Himalájasó)

frissen őrölt bors

aki szereti a csípős ízeket (pl. ősszel kiváló): néhány csövespaprika-mag

 

Elkészítés

 

A két padlizsánt sütőben elősütjük és ha lehetőségünk van rá, akkor szabadban (pl. szalonnasütőben bográcsos főzése után ?) alufóliába tekerjük és a forró hamuba téve készre „füstöljük”, hogy kellemes ízt kapjon. Ha kihűlt, kikaparjuk a héjából és botmixerrel pépesítjük.

A péphez fokozatosan hozzáadagoljuk az olajat, de ekkor már fakanállal keverjük tovább. Hogy sima legyen adjunk hozzá egy evőkanál citromlevet, majd ízlés szerint sót, borsot.

 

Végül keverjük bele a friss fűszereket az alábbiak szerint:

A fokhagymát késsel megnyomjuk, feldaraboljuk és egy kis olajon megfuttatjuk, hagyjuk kihűlni. Aki bírja nyersen, az inkább hagyja úgy, de akkor erősebb íze lesz, és esetleg kevesebb is elég. Apróra vágjuk a friss petrezselyemzöldet és a póréhagymát, használhatunk metélőhagymát is. Ezeket mind a péphez adjuk, elkeverjük, majd az egészet hűvös helyen érleljük néhány órát.

 

 

 

Vissza az oldalra