Frissítve:

Az oldal felvétele a Kedvencekbe
   

 

WEBÁRUHÁZ és Hírlevél feliratkozás!!!


Rólunk  


Gazdaságunk Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Sajó folyó völgyében,Hét községben található.

A Bioéléskamra zöldségtermelője, Szeles Attila vagyok. 1993-tól váltam főállású őstermelővé. A természet szeretete, és az a tudat, hogy a természet részei vagyunk, meghatározóvá vált családunk életvitelében.

2005-től feleségemmel, Jutkával ökológiai növénytermesztésbe fogtunk, termelési módunkban kihasználjuk a természetben rejlő értékeket, megpróbálunk "kommunikálni" a környezetünkben lévő élőlényekkel (megismerjük a környezeti feltételeiket). Termelésünket a Hungária Öko Garancia Kft. ellenőrzi, a két éves átállási időszak leteltével már biominősítéssel rendelkezünk.

Jelenleg 6,2 ha területen gazdálkodunk, melyet vetésforgóban használunk, és mindössze 2-2,5 hektáron termelünk több mint 20 féle zöldségnövényt, mint például káposztát, burgonyát, hagymát, borsót, sárgarépát, petrezselymet, csemegekukoricát, a többi területen pedig zöldtrágya-, illetve takarmánynövényeket (pl. lucernát). Feldolgozott termékek közül a savanyított káposztát kínáljuk a vásárlóknak, melyhez a felhasznált fűszerek is biotermékek.

A táplálkozásunkban rejlik az egészségünk, ezt a tényt minőségi élelem formájában adjuk át családunknak, és az arra méltó embertársainknak. Ezt a fajta filozófiát próbáljuk átadni a fiatalságnak is, aktív kapcsolatunk van a Miskolc-Hámorban található Waldorf-Iskolával.

Egészséges biozöldségeinket a miskolci Biopiacon
vásárolhatják meg, valamint már Webáruházunkból is rendelhetnek.



Mit is jelent a biogazdálkodás?  

A biogazdálkodás (más néven: ökogazdálkodás, organikus gazdálkodás) olyan gazdálkodási forma, mely szerves trágyázáson, biológiai növényvédelmen és természetes biológiai ciklusokon alapul, a szintetikus műtrágya és (szintetikus) növényvédő szerek mellőzésével.

A biogazdálkodás olyan tevékenység, mely szigorú előírások keretei között, különleges ellenőrzés és minősítés mellett folyik. Tevékenységek alatt itt erdő-, mező-, tájgazdálkodást, vidékfejlesztést és élelmiszertermelést értünk.

A biogazdálkodás következménye a mikroelemekben, vitaminokban gazdag, ízletes, egészséges biotermék. Míg a szokványos gazdálkodásban a károkozók elleni védelem érdekében rovarölő- és gyomirtószereket használnak, addig a biogazdálkodásban a megelőzésé a főszerep. Ezért például nem szabad olyan növényeket egy területre, egymás után ültetni, melyeket azonos károkozók pusztítanak.

Növényvédőszerek közül csak olyanokat használnak, melyek káros szermaradékot egyáltalán nem hagynak. Hozamfokozásra hormonok, antibiotikumok nem használhatóak fel, ugyanez igaz a génmódosított szervezetekre.
A 140/1999 (IX.3.) kormányrendelet és egy hozzá kapcsolódó miniszteri rendelet tartalmazza a biogazdálkodás szabályait, melyek tulajdonképpen azonosak az EU 2092/91 számú biorendeletével.

Bionak csak az az élelmiszer nevezhető, mely előállítása során a jogszabályban foglalt előírásokat betartották és ezt egy ellenőrző szervezet igazolja.
 

Forrás: Wikipédia
 
 
 
 

Legfrissebb híreink



Új év, új lendület!

Nézze meg a tavaszi munkálatokról készült képeket a Képek menüpontban!

Elérhetőségeink:

E-mail: bioeleskamra@
bioeleskamra.hu

Telefon: Kucserákné Szeles Mónika 30/437-27-49






Hasznos linkek


Az alábbi linkeken hasznos és fontos információkat talál általában a "bio"-ról és az egészséges életmódról

Mitől bio a bio?
A biokultúráról általában
Jog a bio jelölésre
Biopiacok
Tudatos vásárlók kiadvány
Vitamintáblázat Egészséges életmód


 
 
  | Főoldal | Rólunk | Webáruház | Termékeink | Hírek | Kapcsolat | Képek, videok | Receptek |
Made by:Hoter